Ha van gyermeked, biztosan panaszkodott neked legalább egyszer, hogy szerinte sok fölösleges dolgot kell tanulnia, amiről nem derül ki, hogy az élete melyik területén tudná valami hasznát venni. Ráadásul az anyag nem is igazán érthető.
A diákok többségének elmegy a kedve a tanulástól – sokszor már 2. osztályban – vagyis kb. 8 évesen, és se a tanár, se a szülő (te) nem tudja rávenni a tanulásra. Még az olvasásra se nagyon. Így a gyerek legtöbb ideje azzal telik el, hogy számítógépezik (játék, csevegés), nézi a sorozatokat a tv-ben, vagy lóg a városban. Ha semmi nem változik, akkor ez a hozzáállás elkíséri a középiskolán át egy szakma megtanulásáig. Ha gyerekként nem szeretett, nem akart és nem is tudott megtanulni valamit, mekkora kedve volt megtanulni egy szakmát? TÉNYLEG megtanulta a szaktárgyait, vagy úgy volt vele: „elég, ha átmegyek valahogy a vizsgán”?
2010. szeptemberben beszélgettem elsősöket tanító tanítónőkkel. Ezeket mondták: nem megfelelő a szókincsük, nem tudják kifejezni magukat, nem tűrik a monotóniát: nem képesek 45 percet végigülni és nem is nagyon hajlandóak rá. Ha a gyereket már 7 évesen se köti le, amit csinálnia kéne, mivel tölti majd a napi 8 órás munkaidőt?
És ez a gyerek felnő, és egyszer csak ott ül nálad egy állásinterjún, bemutatja az okleveleit, de amikor adsz neki valós feladatot, hogy csinálja meg, nem képes rá. Vagy nem azzal a hatékonysággal, minőségben, ahogy várod.
Képzéseink abban segítenek, hogy az alkalmazottat egyszerűen, gyorsan be tudd tanítani. Hogy a valóságban, valódi munkakörülmények közt minél jobban alkalmazza az elméleti tudását. Ráadásul úgy, hogy ez összhangban legyen a többi alkalmazott munkájával: ne legyenek párhuzamos munkák, vagy olyanok, amiket az emberek átadogatnak egymásnak, vagy rá se néznek, mert „ez nem az én dolgom”.
Képzéseink bármilyen
- - továbbképzés,
- - átképzés,
- - munkatársak áthelyezése más posztra,
- - új munkatárs betanítása,
- - nyelvtanulás,
- - számítógépes tanfolyam,
- - autóvezetési tanfolyam,
- - pénzügyi tanfolyam,
- - marketing
- - MLM vagy akármilyen más képzés
ELŐTT nagyon ajánlottak.
Sokkal többet profitálhatnak azok, akik majd ezzel a módszerrel tanulják meg kezelni a számítógépet, a pénzügyeket stb.
A képzést tudom az érdeklődő cég profiljára szabni.
Milyen eredmények várhatók a képzés után?
"Tökéletes a tanfolyam. Az itt elsajátított anyag segítségével megnyíltak olyan ismeretek a munkámban, amelyeket eddig nem mertem alkalmazni, mert rosszul értettem a fogalmát vagy el sem jutottam addig, hogy megértsem, elolvassam.
Jó hangulatúak voltak az előadások, el kellene érni, hogy minél több ember megismerje és minél fiatalabb korban. Köszönjük!
Szabó Péter minőségirányítási vezető"
"A tanfolyam rádöbbentett arra, hogy milyen egyszerűnek gondolt dolgok megértése, pontos megértése milyen fontos dolog és hogy mit lehet tanulni belőle. A tanfolyamon elsajátított tananyag nagyon kézenfekvő és logikus, miután valaki megmutatta nekünk ezt a dolgot. Nagyon sok hasznos dolgot tanultam és beláttam, hogy a tanulás elején tartok azzal, hogy befejeztem a tanfolyamot, mivel folyamatosan kell alkalmazni és képezni magam. A tanfolyam nagyon jó hangulatú volt és a tanfolyamvezető hozzáállása is nagyon jó volt.
Szemenyei Zsolt kereskedelmi vezető"
"Néhány találkozásunk rávilágított azokra a problémákra, amikre nem gondoltam. Ezeknek a dolgoknak az alkalmazásával azt hiszem, hogy a vevőinket könnyebb lesz kezelni, és nem beszélünk el egymás mellett. Nyomon követem a gyerekeim tanulását is, tapasztaltam, hogy a 2.-os fiam milyen érdekes dolgokkal hozakodott elő, amit ezzel a módszerrel tudtam kezelni.
Rébék István területi képviselő"
"Nyereségeim:
- megértettem a megértés fontosságát és lépéseit és megértettem, hogy milyen tüneteket okoz a megértés hiánya.
- megértettem, hogy 'kicsinek' látszó dolgok meg nem értése esetén nincsenek 'nagy' dolgok, csak kudarc.
- megértettem, milyen fontos látni, hogy megértették-e azt, amit akarok, illetve értik-e azt, amit csinálnak.
- a megértés és a hatékonyság összetartozó és egymástól függő dolgok.
Polyák János ügyvezető"
Cs-né Puhala Nóra pénzügyi vezető"
"A módszert a munkámban alkalmazva úgy érzem, jobban teljesítek, illetve a kollégáim által jobban teljesíttetek. A kommunikáció akadálya úgy érzem, elhárult. Nem esik nehezemre kommunikálni illetve elkezdeni a kommunikációt. Nagyobb rend lett a fejemben.
Tóth Sándor részlegvezető"
"A magam és a családom épülését nyertem a képzésen. Saját részről az angoltanulásban tudom alkalmazni. A gyerekek részéről a tanulási folyamat alapozásában, könnyítésében, gyorsításában.
H. L.-né cégvezető"







